Lipicai

Legrégebbi, több mint 400 éves fajtánk. Az egykori Monarchia területén, Lipicán 1580-ban alapított ménesben tenyésztették ki. Elsősorban spanyol alapanyagon (némi keleti vérhányaddal) nyugszik a fajta. Célja a bécsi udvar pompára, parádézásra alkalmas lóval való ellátása. Jellemzője a közepes méret, félkos fej, magasan illesztett, ívelt, izmos nyak, kissé elmosódott mar, erős far, kissé meredek lábszerkezet, kifejezetten akciós, nagyon tetszetős mozgás. Színe leginkább szürke, de előfordul pej, vagy fekete színben is. Elsősorban fogatló, ma a magyar fogatsport legeredményesebb fajtája. Ezzel együtt a Bécsi Spanyol Iskolában lipicai lovakkal mutatják be magasiskolai gyakorlataikat a lovagló mesterek – tehát hátas használatra is alkalmas a fajta.

Ma is élő törzsei: Pluto, Favory, Maestoso, Conversano, Neapolitano, Siglavy, Incitato, Tulipán. A fajtát elsősorban a Monarchia utódállamaiban tenyésztik, de a világ minden táján megtalálható. Hazai törzskönyvezését a Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete végzi, de létezik nemzetközi tenyésztő szövetsége is.

Morgan ló: egy vérbeli amerikai legenda

A Morgan híres a szépségéről, atletizmusáról, sokoldalúságáról, intellektualitásáról, készségességéről, de ami minden más lófajta közül kiemeli az, hogy valósággal vágyik az emberrel való kapcsolatra.

A fajta egy Justin Morgan nevű tenyészmén után kapta nevét, aki kválóan örökítette különleges adottságait, amelyekkel felvette a versenyt a nála nagyobb, erősebbnek és gyorsabbnak hitt más fajtákkal szemben. A Morgan ló az első amerikai lófajta, amelyik 200 éves történelme során elterjedt az egész világon. Magyarországon 2015-ben indult el a tenyésztése.

A Morgan beírta magát az USA történelmébe mint bátor csataló, felépítette Amerikát mint kocsiló és hű társa, segítője lett az embernek mint ranch ló.

A Morgan alapvetően egészséges, szilárd szervezetű fajta, könnyű a tartása, nem igényes, a félrideg tartást is jól bírja. Életre szóló partnered lehet, hiszen akár 30 évnél tovább is él.

Családi és hobbilóként is különösen kedveltté teszi a mérete. Marmagassága ugyanis kb. 150-155 cm. Nagyobb tehát, mint egy póni, de nem kell hozzá létra. Az angol és western stílus bármely szakágában megállja a helyét.

A fajta különlegessége, hogy szinte minden színváltozatban létezik.

Nóniusz

A harmadik mezőhegyesi fajta. Angol félvér fajta ez is, ugyanazon alapokon nyugszik, mint a másik kettő, a Furioso-North Star és a gidrán, de a fajtán belüli szelekció során a nehezebb, hámos típusú egyedeket helyezték előtérbe. Kifejezetten nagy rámájú, tömeg kocsiló, színe pej, sötétpej vagy fekete, általában kevés jeggyel. Kissé nehezebb, félkos fej jellemzi, erős, izmos, középmagasan vagy magasan illesztett nyakkal, mely barokkos külsőt kölcsönöz neki (spanyol nápolyi jelleg).

Mellkasa mély és dongás. Fara izmos. Természetesen hobbi használata fogatlóként a kézenfekvő, de akadnak hátaslónak is alkalmas egyedei.

A fajta-alapító mén, az anglo-normann Nonius senior 1816-ban került a ménesbe. Elsősorban spanyol-nápolyi fajtájú kancákkal adott kiváló utódokat, aminek köszönhetően unokáira való rokontenyésztéssel, fajtává alakult a populáció. A nóniusz nemesítésére is angol telivéreket használtak, de utána a megszületett F1 kancákat visszazárták nóniusz ménekkel.

Tájkörzete Mezőhegyes és Makó környéke, valamint a Hajdúság vidéke. (Hortobágy – "sziki nóniusz"). Fajtafenntartását a Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület végzi.

Fríz

A fajta kialakulása a rómaiak idejére vezethető vissza. A "fríz" fajta a nevét egy germán néptörzstől kapta, akik Frízland (Frízföld) északi részén telepedtek le. Ez a törzs használt először olyan lovakat, melyek eltértek a klasszikus hidegvérűektől.

Kb. 150 cm marmagasságúak voltak és az ókori leletek alapján igen mutatós, akciós mozgással bírtak. Ez a fajta lehetett a mai frízek őse, ám kinézetében még jelentősen különbözött a mai típustól. A mai nemesebb vonalakat a spanyol, illetve az arab lovakkal való keresztezés alakította ki. Többek között andalúz lovak voltak hatalmas befolyással a fajtára.A napjainkban ismert típus a 16-17. század végére alakult ki teljesen. Az idő múlásával többször is veszélybe került a fajta fennmaradása, míg a 19. század elején a kihalás szélén lévő fajták listájára is felkerült. Szerencsére napjainkban már igen szép számban találkozhatunk frízekkel mindenhol. A fajtát a rá jellemző erős csontozat, vastag, stabil lábak illetve a kifejezett izomzat miatt gyakran sorolják a hidegvérűek közé, de valójában melegvérű típusról van szó. A standard típust magasan illesztett, elegánsan ívelt nyak, erős mellkas, viszonylag rövid hát és kerek, izmos far jellemzi. A kifejezetten izmos, és kissé rövid hátsó lábak miatt fellépése büszke, erőt és lendületet sugároz. Jellemző a kicsi, egyenes, vékony fej és a kis fülek. A hosszú, hullámzó sörény, a dús, gyakran földig érő farok és a markáns bokaszőr a fríz lovak éke. Marmagasság az alaptípusnál 1,55 méter, a mének kissé magasabbak, elérhetik az 1,60 métert is.A szín mindig fekete, illetve ennek árnyalatai. A tartási körülmények befolyásolhatják a színtónust (nyárifekete), de a standardszín mindig egyszínű fekete. Fajtakizáróak minden esetben a fehér jegyek, mint pl.: a kesely lábak illetve jegyes fej (hóka, csillag stb.). Az egyetlen megengedett jegy a homlokon lévő max. 3 cm kiterjedésű fehér csillag. Egyedi elbírálások alá esnek a szerzett színhiányok, ezekről a szemlén a bírák szoktak dönteni.Napjainkban, mint minden fajtánál ennél is kissé változott a tenyésztési irány. A korábbi kisebb, zömökebb, robusztusabb, úgynevezett "barokk" vonal mellett mindinkább előtérbe kerül egy újabb, kecsesebb, finomabb vonalú "sport" típus. Az új vonalra jellemző a vékonyabb, kecsesebb fej, a hosszabb törzs, a finomabban izmolt test és a hosszabb, vékonyabb lábak mely a mellső végtagoknál még kifejezettebb.Az újabb típus megjelenésével változott a hasznosítási irány is. Nyugalmuknak és megbízhatóságuknak köszönhetően minden fronton megállják a helyüket. Korábban fogatlovakként, illetve a mezőgazdasági munkában használták őket. Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül a sportban való felhasználás is, elsősorban fogathajtásban és díjlovaglásban találkozhatunk a fajtával.Talán a legismertebb az előfordulásuk klasszikus díjhajtásban, főként a barokk ágban. A küllemből sugárzó elegancia tökéletes összhangot képez a frízekre jellemző nyugodt, magabiztos, tökéletesen alkalmazkodó munkavégzéssel. A díszes, veretes szerszámok, az akciós mozgás és a nemes tartás a régi korok hangulatát hozzák vissza. A sportosabb típussal egyre gyakrabban találkozhatunk díjlovas versenyeken is, ahol nagyon jó összhangot képez a látvány, a nemes mozgás és a higgadt precizitás.A frízek egyöntetűsége lehetővé teszi, hogy szinte bármelyik két fríz egy párt alkosson a fogatban. Az akciós mozgás, típusra jellemző forma és a kis határok között mozgó méretek együttesen adják a fríz fogatok eleganciáját. A fríz ló igen sokoldalú fajta. Nemes vonásai és mérhetetlen megbízhatósága miatt bemutatók és versenyek ideális szereplője, de tökéletes társ hobbilovasoknak is.

Andalúz

Az Andalúz fajta Spanyolországból, Jerez városából származik. Ez a fajta az egyik a három fajta közül, mely a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. (A másik kettő az Arab és a Berber.) A fajta több, mint valószínű, hogy időszámításunk előtti, illetve a jégkorszak előtti időkből származik.okáig Európa kedvenc lovaként tartották számon, és eleganciája miatt erőszeretettel használták a lovasiskolákban. Az andalúziai valószínűleg nagyon sok fajta kialakulásában játszhatott szerepet, többek között az amerikai fajták egy része is belőle származik.A tenyésztés központja Jerez de la Frontera, Sevilla és Cordoba. Az Andalúz Tenyésztő Szövetség 1912-ben alakult. Ha minden igaz, az Andalúz ló a Tarpán, Sorraia és a Berber fajtákból alakult ki. Ami a legérdekesebb, hogy az Andalúzt elfogadják a Lusitano fajtájában, de ezt visszafele nem.Nemes megjelenésű, szeret menni, bár nem mondhatni gyors lónak. A feje nemes jelleget mutat, kissé kosfej jellegű. A sörénye és a farka gyakran hullámos, és meglehetősen dús, hosszú. A fajtára jellemző az erős csánk, kiváló csontozat, szabályos paták, a rövid, izmos jól ívelt nyak és az erős, széles válltájék és a lapocka, mely kevésbé dőlt a telivérénél.Középnagy termetű ló, viszonylag alacsony, szemek mandulaformájúak, homlok széles és lapos. Fara meglehetősen lejtős. Bottal mért marmagassága átlagban 157-160 cm, övmérete 180-185 cm, szárkörmérete 19-20 cm. Leggyakoribb színei a szürke, pej, ritkán sötétpej és sötét májsárga, ám régen gyakrabban akadt egy-egy tarka is az andalúzok között.Hátaslóként hasznosítják. Gyorsan tanul, megbízható és jó szándékú. A spanyolokra jellemző temperamentumosság is meglelhető bennük. Akciós mozgású. Kiváló a magasiskolai díjlovagló feladatokra. A fajta az egész világon kedvelt a mai napig. 

Holland Sport Ló

A fajta a XX. századból ered. Hazája Hollandia. Kiváló sportló.Két fajta keresztezésének köszönheti létét. Ez a Groningen, mely az erős fart örökítette, és a Gelderlandi, mely a méretet és az akciós ügetést örökítette. Végül a fajtát nemesíteni kellett, ehhez az Angol telivér járult hozzá. Tulajdonképpen a testalkaton javított, mivel a Groningen és a Gelderlandi alapból egy kissé nehezebb testű lófajta. De a fajtába ezen kívül került némi francia és német melegvérű vérvonal is.

A fajta jellemzőiKitűnően alkalmas és elismert is mint díjló, illetve ugróló. Nyugodt vérmérsékletű. A fej kissé telivéres, lábai jó szerkezetűek, patái jó alakúak.Körülbelül 170 cm marmagasságú, minden szín elfogadott, kivéve a tarkát. Hátaslónak hasznosítják.